top of page

Újabb nagycsapatot sikerült megadásra késztetni!

Az utolsó tavaszi szerdai fordulóban, remekül előkészített játéktéren fogadtuk a dobogó 3. helyén tanyázó FC Nagykanizsát. A napos, de kellemetlenül szeles időben csapatunk az Illés - Gaszner, Bozsoki, Lakatos, Dankó - Marsa, Hirman, Vékony - Savanya, Kovács, Varga Sz. összeállításban kezdett. Volt mit helyrehoznia a csapatnak, hiszen a legutóbbi három mérkőzésből álló idegenbeli sorozat (PAFC II., Kelen SC, Zsámbék) alatt a lehetséges 9 pontból mindössze kettőt sikerült begyűjteni.


Nem sokat ismerkedtek a csapatok, azonnal egymásnak estek. A 4. percben Hirman hibázott, Szabó megszerezte a labdát, Jánoshoz továbbított, de Hirman javította a hibáját és mentett. A következő percben Gaszner jobb oldali, védőn megpattanó beadása centikkel került a jobb oldali kapufa mellé. A 11. percben a Kovalovszki bal oldali nagy bedobása után kialakult kavarodást követően Bence az ötösről bólintott a kapuba (0-1). A 17. percben Kovács szöktette Savanyát, de ő kissé elkapkodta a 18 méteres lövést, így a kapus könnyedén szedte fel a labdát. A 20. percben egy szabálytalanságot követően Lakatos megsérült, Dencinger lépett helyette pályára, Vékony lett a belső védő, Döci pedig középen szorgoskodhatott.. A 31. percben Szilágyi perdített kapura, Illésről az alapvonalon túlra került a labda, a sarokrúgást a kapus kiütötte, amiből indult az ellentámadás. Ennek során Marsa indította Varga Szabolcsot, aki lefutotta védőjét, ám 15 méteres bombája a keresztlécről pattant a gólvonal elé. A 37. percben a hazai védők szabálytalanul akadályozták Szilágyit a 16-os oldalvonalánál, János egyből kapura lőtt, de nem hozta zavarba Illést. A 43. percben Vékony gyors bedobással indította Savanyát, akinek pontos beadását Varga Szabolcs balról indulva, 8 méterről a kapuba vágta (1-1). Lélektani pillanatban sikerült az egyenlítés, így szurkolóink joggal reménykedhettek a szünet utáni sikeres folytatásban.

Alig kezdődött el a II. játékrész, bal oldali szöglet után a csoport góllövő listáját 27 góllal vezető Lőrincz lőtt kapura 8 méterről, Illés védett. Az 54. percben Gaszner harcolt ki szögletet, amit Marsa ívelt be, Varga Sz. pedig 13 méterről kapásból, védhetetlenül bombázott a kapu jobb oldalába (2-1). A 71. percben Szabó a támadó térfél közepétől ívelt szabadrúgást előre, de Török 8 méterről fölé fejelt. A 79. percben Dankó félig sikerült szabadrúgását elvétették a vendég védők, ami még Kovácsot is meglepte, így oda lett a gólszerzési lehetőség. A következő percben Dankó remek beadását Marsa perdítette közvetlen közelről kapura, azonban Borsi nagy bravúrral mentett. A 83. percben pályára lépett Sóron a kétgólos Varga Sz. helyett. A 88. percben Sóron elfutott a bal oldalon, beadását Kovács lőtte rá, szöglet lett a lövésből, ami után Vékony alig fejelt a léc fólé. A 90+2. percben Kovács helyett Gálfi lépett pályára. Még egy 18 méteres szabadrúgás kóvetkezett a János ellen elkövetett szabálytalanságért, ám a sértett a sorfalat találta el.

Mozgalmas, idegtépő csatát vívott a két csapat, amelyen Gál Péter 9 sárga lapot is kiszórt, 6-ot a bicskei csapatnak, 3-at a kanizsaiaknak. A vendégek potyagyanús góllal hamar előnybe kerültek, de két remek góllal sikerült az eredményt megfordítani. A hajrában mindent egy lapra feltéve támadtak a jó képességű vendégek, de a mieink állták a sarat és megérdemelt győzelmet arattak. Folytatás vasárnap a Veszprém ellen 17.00 órai kezdéssel Ajkán.




bottom of page