Gyorsan sikerült a visszavágás, már a 4. helyen a Bicskei TC!
- Ventil66
- aug. 29.
- 2 perc olvasás
Frissítve: szept. 2.

Valószínűleg nem okozott gondot a Bicskére találás a vendégeknek, hiszen az előző szombaton már jártak itt, egy sikeresen megvívott kupameccsen. Tart még a nyár, így melegben, kifogástalan talajon a hazai csapat a Varasdi - Major, Molnár S, Mlinárcsik, Savanya - Király, Hirman, Varga M. - Knolmár, Nemes - Fehér összeállításban, a visszavágás vágyától fűtve kezdett. Gyászszünettel kezdődött a találkozó, a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt, egykor Bicskén is szereplő Varga Zsombor emlékére.
A 2. percben már veszélyes helyzet alakult ki a vendég kapu előtt, Fehér húzogatott a bal oldalon, beadását a hosszú nemzetközi átigazolási procedúra után debütáló Varga Mátyás alig lőtte a kapu mellé. A 8. percben egy ordító védelmi hiba után Rédling mintegy 40 méterről a kapujából kintálló Varasdi fölött próbált a kapuba emelni, nem sokat tévedett. Két perccel később Knolmár 22 méteres lövése kijött Héningerről, de nem volt érkező támadó. A 20. percben Major futtatta Vargát aki visszapasszolt Királynak, az ő 22 méteres lövését biztos kézzel fogta Héninger.
A 24. percben egy jól kijátszott vendég akció futott a pályán, a labdával kilépő Rédling a kapust is kicselezve gurított a kapuba (0-1). A 27. percben trükkös sarokrúgást követően Mlinárcsik centikkel fejelt a bal kapufa mellé. A 33. percben Király indította a bal oldalon Savanyát, aki középre fejelt, Fehér pedig közvetlen közelről a hálóba továbbított (1-1). A 36. percben kisebb tűzijáték a hazai kapu előtt, majd egy szögletrúgás után egy meg nem adott hazai gól következett. A szünet előtt Knolmár átadásával Savanya elfutott, ám beadása nem talált játékostársat.
A II. játékrész kezdeteként Major szöktette Nemest, akinek a jónak tűnő beadásába beleléptek a védők, majd Fehér az alapvonalig cselezte magát, a visszapasszát Varga M. lőtte rá 6 méterről, Héninger igen nagyot védett, a szöglet után pedig Knolmár 22 méterről fölé durrantott. Az 50. percben egy labdaszerzés után, a kezdőkörben Knolmár észrevette hogy Héninger messze kinn áll a kapujából, majd 48 méterről emelt az üres kapuba. Klasszis megmozdulás volt és az eredmény máris 2-1 a Bicske javára! Az 56. percben Mayer beadását Rédling fejelte nyolc méterről a kapu fölé. A 60. percben Major hozta játékba Vargát, ő pedig 18 méterről fölé lőtt, majd Molnár B. cselezett jobbról befelé, majd kanyarított fölé-mellé. A 64. percben Dobsa megkapta a második sárga lapos figyelmeztetését, így jött a piros lap.
A következő percben a Varga-Knolmár kettőst Grünfelder és Harmat váltotta. Még ebben a percben Király jobboldali szögletét Fehér szinte a gólvonalról fejelte a kapuba (3-1). A 75. percben egy szabálytalanságot követően alakult ki egy jókora csetepaté, aminek következtében a két “főszereplő”, Hirman és Héninger a kiállítás sorsára jutott. A 80. percben Nemes és Fehér helyett Pócs valamint Herczeg léptek pályára. A 85. percben Berzsenyi cselezett a jobb oldalon lövését szöglet követte, ami után Dömötör 22 méterről bombázott a léc fölé. A 89. percben Molnár B. cselezte magát a kapu közelébe, Somogyi-Bakoshoz továbbított, aki 18 méterről felszabadított. A ráadásra Savanya helyére Vicz állt be és két kitűnő beadással vétette azonnal észre magát.
Helyenként remek játékkal sikerült kiköszörülni a szombati csorbát. A meccs nagy részében az történt a pályán, amit a BTC akart, így remekbe szabott gólokkal megérdemelt győzelmet aratott. Folytatás sorozatban harmadszor is hazai pályán, a Credobus Mosonmagyaróvár ellen vasárnap 17.30-kor. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter, Komjáthy Bence)
Hozzászólások