Remek játékkal hoztuk a Pápa elleni kötelezőt!

Esőre álló idő (ami hónapok óta nagyon hiányzik, de végül csak a mérkőzés után érkezett meg), de kellemes hőmérséklet és kiválóan előkészített játéktér fogadta a csapatokat, azaz minden adott volt egy kiváló mérkőzésre. A múlt heti kezdő egy helyen változott, Erdey került Knolmár helyett a csapatba, így a Baráth - Cserkuti, Molnár, Czumbil, Tifán-Péter - Fodor, Hirman - Nemes, Erdey, Pócs - Balázs összeállításban küldte pályára csapatát Csordás Csaba.
A 4. percben az első sarokrúgást követően Molnár fejese utáni újabb szöglet helyzetecskét hozott Balázsnak, de a védők mentettek előle. A 12. percben Szabó Kornél mintegy harminc méteres bődületes erejű szabadrúgása alig kerülte el a kaput. Két perccel később Erdey beadása találta meg Hirmant, de a rosszul eltalált labda a kaputól kifelé pattant. A 29. percben először az oldalvonalon, majd az alapvonalon cselezte magát a kapu előterébe Nemes, kiváló ütemben gurított vissza, a támadást követő Cserkuti pedig hét méterről lőtte élete első NB III-as bajnoki gólját (1-0). A 38. percben Tifán-Péter bal oldali beadását Cserkuti a túl oldalról középre fejelte, Pócs látványos mozdulattal, lesről lőtte mellé, majd Pócs előkészítését Fodor azonban mellé durrantotta. Az első félidő utolsó pillanatában Tifán-Péter passzát Fodor lőtte rá 13 méterről, a gólvonalon álló védő karján csattanó labda azonban nem hatotta meg a bírót, nagyvonalúan továbbot intett.
A II. félidőben még nem járt körbe a másodperc mutató, amikor Erdey átadása az egyik védőről Nemes elé került a bal oldali 16-os sarkánál, aki szinte helyből, elegáns mozdulattal emelt a bal felső sarokba (2-0).
A kezdést követően Balázs került helyzetbe, de csak részben sikerült Ménesit kicselezni, így a visszalépő védő tisztázott előle. A folytatásban feljöttek a vendégek, Szabó Kornél, majd Hauser Bálint próbáltak gólt szerezni, sikertelenül. A 64. percben hármas cserét határozott el Csordás Csaba, Erdey, Nemes, Balázs le, Knolmár, Mohai és Lippai pedig be. A 70. percben a friss Knolmár indította Pócsot, akinek egy csel utáni lövését blokkolták a védők. A 76. percben Erdei Milán kétszer is próbálkozhatott lövéssel, az eredmény nem változott.
A 80. percben Tifán-Péter és Fodor helyett Grünfelder valamint Németh léptek a pályára. A 85. percben Cser bal oldali beadását Erdei mellé fejelte, majd Rozman átadását Hauser B. 15 méterről a kapu mellé továbbította. A 89. percben Hirman tört előre remek cselekkel, Mohait hozta játékba aki gólt szerzett ugyan, de a partjelző lest jelzett. A lefújás előtt Cser 20 méteres lövését ütötte az alapvonalon túlra Baráth, a szöglet után pedig felharsant a hármas sípszó.
Ez sem volt “hátradőlős” meccs. Két nagyszerű akció végződött góllal, ami dícséretet érdemel, ezeken kívül lesgólokat is szereztünk, valamint két esetben kezezés gyanús eset is volt. Mindent egybevéve az esetleges nagyobb arányú győzelem is megérdemelt lett volna. Folytatás október 17-én szombaton Dorogon 17 órai kezdettel. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter)




Hozzászólások