Elkészült az órára lebontott őszi menetrend!
- Ventil66
- 4 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás

Élve az MLSZ által nyújtott lehetőséggel, a klubok nagy része - velünk együtt - a szombati mérkőzésrendezés mellett döntött. Így a két augusztusi szerdai játéknap mellett mindössze két vasárnapi mérkőzésünk lesz.
Erős terheléssel indul az idény, hiszen 34 nap alatt előreláthatólag nem kevesebb, mint 8 tétmérkőzés vár fiainkra.
A bajnoki idényt a szomszédvár Puskás Akadémia FC II. elleni derbivel indítjuk, hazai pályán. Ezt követően kezdődik a kupakaland is Győr-Nádorvárosban. Ahhoz, hogy akár NB I-es ellenfelet fogadhassunk szeptemberben a Kerecsendi Kiss Márton utcában, két augusztusi fordulót kell sikerrel vennünk. Sorsolásunk nem mondható rossznak, hiszen a megyei III. osztályból most feljutott DAC 1912 SE reménybeli legyőzése után a Sárvár (megyei I. o.)-Sárisáp párharc győztese következhet, utóbbi NB III-as ellenfelet Bicskén fogadhatjuk.
Az idény közbeni esetleges változások miatt figyeld folyamatosan honlapunkat, illetve Instagram- és Facebook-oldalunkat!




Hozzászólások