A másodosztályban szereplÅ‘, az átigazolási szezonban alaposan megerÅ‘sÃtett Tiszakécskei LC-t kapta csapatunk a MOL Magyar Kupa fÅ‘táblájának 3. fordulójában. Bár telt házat nem vonzott az összecsapás, a Bicske Tigers szurkolói csoport hangos támogatása ezúttal sem maradt el. Az Illés - Gaszner, Gyurácz, Lakatos, Száhl, Dankó - Hirman, Benke, FördÅ‘s - Szalai, Sóron összeállÃtású gárda próbálta meg a nehéz, de nem lehetetlen küldetést végrehajtani.
Már a második percben gólveszély alakult ki a hazai kapu elÅ‘tt, Erdei szabadrúgását követÅ‘en nagyot kellett mentenie védÅ‘inknek, majd Viczián hatalmas jobboldali bedobása okozott izgalmat. A 6. percben Torvund 18 méteres lövése pattant védÅ‘inkrÅ‘l a léc fölé. A 10. percben Száhl megmozdulását Erdei ellen a bÃró szabálytalannak minÅ‘sÃtette, a sértett Ãvelését Szekér fejelte a kapu fölé. A 18. percben Illés bizonytalankodott, Száhl segÃtette ki, a sarokrúgás utáni Erdei-lövést már biztos kézzel fogta. Három perccel késÅ‘bb a sokadik nagy bedobásnál Illés a labda mellé nyúlt, de a vendégek is tudtak hibázni. A 24. percben Sóron jobb oldali sarokrúgását Száhl nyolc méterrÅ‘l Prokop kezébe fejelte. A 36. percben a saját 16-osunkon belül FördÅ‘s és Gyurácz összefejeltek, elÅ‘bbit rövidesen Varga Bence váltotta. Az elsÅ‘ félidÅ‘ ráadásában a bal sarokból rúgott szabadrúgást követÅ‘en kavarodás alakult ki a hazai kapu elÅ‘tt, de Illés rávetÅ‘déssel mentett.
A II. játékrész nagy hazai lehetÅ‘séggel kezdÅ‘dött, de Sóron kissé jobbról leadott lövését Prokop üggyel-bajjal védte. Az 50. percben Viczián tört elÅ‘re, a 16-os elÅ‘tt lestoppolta a labdát Erdeinek, aki 20-ról mellé durrantott. Az 57. percben Varga Szabolcs lépett pályára Benke helyett. A 63. percben Bekker bal oldalról adott be, ám Torvund közeli fejesét Illés remek vetÅ‘déssel mentette. Öt perccel késÅ‘bb ismét Bekker futott el és adott be a bal oldalról, ezúttal Zamostny fejelt közvetlen közelrÅ‘l, Illés újabb bravúrja után szöglet következett. A 73. percben a jobb oldali beadást Zamostny tovább fejelte, majd Torvund hat méterrÅ‘l mellé stukkolta a labdát. A 75. percben elÅ‘bb Gaszner elÅ‘tt akadt nagy lehetÅ‘ség, de elhibázta, majd Szalai passzolt Varga Sz. elé, akinek 12 méteres lövését Prokop nagy vetÅ‘déssel kiütötte. A 77. percben Molnár váltotta Szalait. Már-már reménykedhettünk legalább egy kétszer 15 perces hosszabbÃtásban, amikor a 82. percben Torvund ellen szabálytalankodtak védÅ‘ink a jobb oldali 16-os sarkánál, Erdei Ãvelt és az elÅ‘re húzódó SzÅ‘r hat méterrÅ‘l a hálóba fejelt (0-1). Két perccel késÅ‘bb a sokadik bal oldali sarokrúgást Viczián öt lépésrÅ‘l fejelte a kapuba (0-2). A 88. percben Illés nagyot hibázott, rövidre sikeredett kirúgását Winkler elcsÃpte a 16-osnál, visszapasszolt Erdeinek, aki 20 méterrÅ‘l a jobb alsó sarokba bombázott (0-3). A ráadásban Molnár hozta játékba Sóront, akinek lövése után ismételhetett, de a kapusról a kapu mögé pattant a labda. Ezután még egy szabadrúgás következhetett a bal oldalról, Hirman 18 méteres lövése a kapu jobb oldalába került, de a játékvezetÅ‘ szokatlan és érthetetlen módon a lövés közben (!!) közben lefújta a meccset, Ãgy nem sikerült a szépÃtés.
A kezdést követÅ‘en talán egy kicsit a kelleténél jobban tisztelte a kétségtelenül jobb képességű ellenfelét a hazai csapat. Miután lábra kapott, már voltak komoly lehetÅ‘ségeik a gólszerzésre, de aztán az utolsó tÃz percben szerzett gólokkal megérdemelten léptek tovább a vendég tiszakécskeiek. Folytatás bajnoki mérkÅ‘zésen vasárnap 16.00 órától Csornán.