Mérsékelt játékkal is biztosan hoztuk a kötelezőt!

A Ferihegyi reptér tőszomszédságában, a felszállópályától nem messze, az egykori MALÉV-sportlétesítményt használja bérleményben mérkőzéseire csoportunk újonca, a sereghajtó 1908 SZAC Budapest. Időnként el is kalandoztunk a felszálló repülőgépek színes látványában. A játéktér minden igényt kielégítő, bár az egyéb körülményeken lehetne javítani. Remek időben, kellemes melegben csapatunkat a Baráth - Nyúl, Molnár, Czumbil, Tifán-Péter - Király, Hirman - Lippai, Knolmár, Nemes - Pócs összeállításban küldte pályára Csordás Csaba. A jó ideje kifogástalan produkciót nyújtó Cserkuti kisebb sérülés miatt kihagyta ezt a meccset, így alig változott a csapat a sikeres hartai kupanaphoz képest.
A találkozó első perceit mindkét oldalon hosszú indítások jellemezték, kivétel nélkül túl hosszúak. A 9. percben egy gyors támadás végén a hazai Mészáros került nagy helyzetbe, de a kivetődő Baráthról sarokrúgás következett, eredmény nélkül, majd egy bal oldali szöglet után Ambrózi fejelt mellé. A 17. percben Hirman jobb oldali beívelésére Tifán-Péter pompásan bújt ki védője mögül, de fejese centikkel a kerülte el kaput. Öt perccel később Király bal oldali ívelését Molnár nyolc méterről fejelt kapura, de Hollókőy mentett, majd Knolmár futtatta Tifán-Pétert a bal oldalon, beadása azonban elsuhant a kapu előtt. Újabb öt perc múlva Nyul kitűnő jobb oldali beadását Pócs rosszul találta el, így a labda az “égbe” szállt, nagy gólszerzési lehetőség maradt ki.
Az ellentámadásból Jakab cselezett balról befelé, majd lőtt 18 méterről fölé-mellé. A 30. percben Knolmár végezte el a kornert, Királynak gurított, aki beívelt, ezúttal Czumbil fejelt a kapu mellé. A 34. percben Tifán-Péter továbbított Király elé, akinek a beadását Molnár hét méterről “az utóbbi idők szokásainak megfelelően” a kapu jobb oldalába fejelte (0-1). A 40. percben gyorsan és rosszul végeztek el egy szabadrúgást a hazaiak, a labda Király elé került, aki a középen kilépő Pócsot indította, de ő elvacakolta a nagy lehetőségét. Még a szünet előtt Király próbálkozott távoli lövéssel, siker nélkül.
A II. félidő hazai lehetőséggel kezdődött, Ambrózi ívelt szabadrúgást a térfél közepétől, Mészáros fejesét Baráth nagyot nyújtózva mentette. Az 57. percben Pócs indított, Nemes elfutott a bal oldalon, beadott, Lippai lövése pedig az alapvonalon túlra pattant a védőről. Az 59. percben Jakab ezúttal jobban célzott mint korábban, de Baráthnak ez sem okozott gondot. A 60. percben hármas cserét határozott el Csordás Csaba, Nyul, Pócs és Lippai helyett Erdey, Suki, valamint Herczeg folytatták. A 64. percben Király jobb oldali beadását az előre húzódó Czumbil fejelte nyolc méterről alig mellé, majd csapatkapitányunk újabb átadását Suki nagy helyzetből, védője szorításában lőtte a kapu mellé. A 74. percben Barát 18 méteres lövéssel ijesztgette majdnem névrokonát, de a kísérlet elkerülte a kaput.
A következő percben Knolmárt Fodor váltotta. Fodor egy perccel később kiválóan indította Tifán-Pétert aki a jobb oldalra keveredett, beadását Herczeg elvetődve próbálta kapura fejelni, sikertelenül. A 84. percben Czumbil szabálytalankodott Mészáros ellen, a megítélt 18 méteres szabadrúgást Csilus lőtte, de a labda a sorfalról pattant ki. A következő percben eldőlt a meccs, Suki remek kereszlabdával indította Erdeyt, aki a bal oldalról cselezett befelé, a büntető területen belül buktatták, a bíró pedig a 11-es pontra mutatott. Nemes kíméletlen ítéletvégrehajtóként két lépés után a kapu jobb oldalába lőtt (0-2). A lefújás előtt Tifán-Péter helyett Németh Konrád lépett pályára.
Ezúttal sem volt egyszerű feladata csapatunknak, igazolva az állítást, hogy a kötelező feladatok mindig a legnehezebbek. Nem a legjobb formáját mutatta együttesünk, de végül sikerült legyűrni a lelkesen, nagy akarattal játszó vendéglátókat. Sikerünkkel a tabella előkelő, 4. helyére léptünk fel. Folytatás hazai pályán, szeptember 26-án szombaton 16 órától a mindig acélos Komárom VSE ellen. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter)

Hozzászólások