Minden csapatrészünkben extra teljesítményekkel győztünk Szombathelyen!
- Ventil66
- 3 perccel ezelőtt
- 3 perc olvasás

Pazar, “Király-i” körülmények fogadták csapatunkat Szombathelyen, a következő bajnoki mérkőzésen. Közel kétszáz kilométeres utazás után a korábbi legendás, válogatott, több országot megjárt, mindenhol elismert kapus, Király Gábor által éppen 20 éve alapított klub volt a soron következő ellenfelünk. Az erre a szezonra feljutó vendéglátók eddigi legnagyobb sikerüket érték el az előző idény végén. Hat évvel ezelőtt a MOL Magyar Kupában már találkoztunk, akkor egy igen nehéz meccsen, félidei hátrányból fordítva 3-2 arányú győzelemmel jutottunk tovább. Vendéglátóink csapatkapitánya, a heteken belül 47 (!!) esztendős Halmosi Péter szerezte akkor a góljaikat és most sem lógott ki a csapatból. Csordás Csaba ezúttal a Baráth - Cserkuti, Molnár, Czumbil, Tifán-Péter - Fodor, Hirman - Lippai, Knolmár, Erdey - Pócs összetételű csapatot küldte pályára.
A kezdést követően két sikertelen sarokrúgás, majd a 10. percben Pócs indította Erdeyt, aki csak “csőrrel” érte el a labdát, így nem talált kaput. Még ebben a percben a rutinos Németh a bal oldalról az alapvonal közeléből tüzelt, alig szállt a léc fölé a kisérlet. A 15. percben Tifán-Péter a középen egyedül futó Pócs elé passzolt, Kovács Áron azonban felszedte előle a labdát a lövés előtti pillanatban. A 20. percben Hirman, Pócs majd Erdey volt a labda útja, de utóbbi nem jutott lövéshez. Öt perccel később a két belső védőnk addig vacakolt a kapunk előtt, hogy sikertelen hazai szöglet következett.
Alig több mint fél óra elteltével gyors gólpárbaj, először Lippai harcolt ki egy szögletet, Knolmár első beívelését újabb követte, másodikra az előre húzódó Molnár ugrott a legmagasabbra és az ötösről a kapuba bólintott (0-1). Röviddel később Takács Ádám a jobb oldalon verte meg a védelmünket, visszapasszát pedig Szabó 15 méterről vágta a kapu bal oldalába (1-1). Még nem járt körbe a percmutató, amikor szöglethez jutottunk, Knolmár a bal oldalról ívelt, Molnár a túlsó ötös sarkától visszafejelt, Pócs pedig szinte a jobb kapufától stukkolt a kapuba (1-2). A szünet előtt még Lippai vágtázott el a jobb oldalon, belőtt labdája akadálytalanul hagyta el a játékteret a túlsó oldalon.
Csordás Csaba kettőt cserélt a szünetben Erdey és Knolmár befejezték, helyükön Nemes és Herczeg folytatták, majdnem góllal. Hirman jobb oldali átívelésére Nemes érkezett remek ütemben, de a kapu mellé lőtt. Az 54. percben Hirman ezúttal Herczeget futtatta, aki 15 méterről a jobb kapufát találta el, a kipattanót Pócs a kapuba továbbította, a bíró szerint kézzel, ezért sárga lapot mutatott fel neki, a videófelvételt megtekintve jogtalanul, mert teljesen szabályos volt a gól. Az 58. percben Cserkuti remek cselekkel tört be a 16-oson belülre, 14 méterről lőtt, a jobb kapufáról kipattanó labdát Pócs néhány lépésről juttatta a kapuba (1-3).
A 65. percben Németh bal oldali beadását Gombás 15 méterről, jobbról lőtte centikkel a kapu mellé, majd újabb csere, Lippait Balázs váltotta. A 70. percben Molnár jobbról Nemest hozta játékba, középre adott, ott érkezett Pócs és előre vetődve fejelt a kapus kezébe. A 75. percben Nyul lépett pályára Hirman helyett. Három perccel később Nemes húzta meg a bal oldalt, a 16-os oldalvonalánál, az ötös magasságában, felrúgták, a megítélt szabadrúgást a sértett lőtte és alig tévesztette el a felső lécet. A 84. percben Kolompár balról cselezett befelé a 16-os előtt, majd lőtt, ám Baráthnak nem okozott gondot a próbálkozás. A 88. percben Nyul szöktette Cserkutit, aki a jobb oldalról beívelt, a nem sokkal korábban Pócs helyére beálló Ifjú Csordás alig maradt le a labdáról. A lefújás előtt még egy Németh 25 méteres lövési kisérletet láttunk, ami bőven fölé szállt.
Egy hét alatt csapatunk 3 mérkőzésen (1 kupa és 2 bajnoki) tíz gólt szerzett, ami szép teljesítmény, még úgy is, hogy az “áldozatok” az újonc csapatok voltak. Ezúttal is volt megingás a védekezésben, de ezek szerencsére csak egy gólt jelentettek, viszont minden csapatrészünkben voltak extra teljesítmények. Reméljük a sikeres folytatást, szeptember 5-én szombaton 16 órától a VSC 2015 Veszprém ellen hazai pályán folytathatjuk a felzárkózást. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter)

Hozzászólások