A dorogi legendáról, az Aranycsapat jobbhátvédjérÅ‘l, Buzánszky JenÅ‘rÅ‘l elnevezett, igencsak retróhatású (brit stÃlusú fÅ‘lelátóval rendelkezÅ‘) stadionban folytatta szereplését csapatunk. A bemelegÃtésnél kiderült, hogy a könnyebbnek tűnÅ‘ sérüléssel bajlódó Bozsoki Imre sem tudja vállalni a játékot, Ãgy Gyurácz után a második belsÅ‘ védÅ‘nk is kiesett. Ezért az Illés - Gaszner, Lakatos, Száhl, Dankó - Király, Hirman, Szalai - Varga Sz., Sóron, Savanya összeállÃtásban kezdte a meccset a BTC. Mint mindig, mindenütt, itt is a Bicske Tigers szurkolói csoport ütemes rigmusai kÃsérték nem csak a bevonulást, hanem az egész mérkÅ‘zést.
A 3. percben Dankó perdÃtett Sóron elé, aki középre játszott, Savanya pedig egy csel után 18 méterrÅ‘l lÅ‘tt mellé. Három perccel késÅ‘bb Szalai erÅ‘szakosan szerzett labdát az ellenfél térfelén, de rövid vágta után 20 méterrÅ‘l mellé durrantott. Újabb három perc elteltével Tóth indÃtotta Ballát, aki kissé balról, a 16-osról a bal kapufát találta el, a kipattanót Tóth csúnyán mellé lÅ‘tte. A 13. percben Varga Sz. passzolt Hirmannak, aki néhány lépés után tüzelt, ám a hazai kapus Tulipán üggyel-bajjal védett. A következÅ‘ percben Tóth futtatta Vighet, aki kilépett védÅ‘ink szorÃtásában, de fölé lÅ‘tt. A 30. percben Király indÃtotta Savanyát, Å‘ Varga Sz-hoz továbbÃtott, akinek emelése azonban nem sikerült. Kissé leült a kezdeti lendület, Ãgy a szünetre maradt a gól nélküli állás.
Az 54. percben Varga Sz. a jobb oldalon feltűnÅ‘ Sóron elé tálalt, Å‘ visszagurÃtott Savanya elé, lapos lövését azonban védte a kapus. Az 58. percben Sóron adott be a jobb oldalról, Savanya elÅ‘l az utolsó pillanatban szögletre mentettek a hazai védÅ‘k, a sarokrúgás kipattant, Dankó 30 méteres próbálkozása felszabadÃtás lett. A 60. percben gyors ellentámadást vezettek a hazaiak, Tóth átadását a frissen beállt Barna a tehetetlen kapus mellett 10 méterrÅ‘l a hálóba lÅ‘tte (1-0). Bosszantó volt a kapott gól, mert elÅ‘tte negyedórán át szinte egykapuztunk, de egy gyors kontra végén a dorogiak tudták megszerezni a vezetést. Két perccel késÅ‘bb Királyt akadályozták szabálytalanul a kaputól 20 méterre, a szabadrúgást Varga Sz. nagy erÅ‘vel a sorfalba bombázta.
A 65. percben egy gyors indÃtást követÅ‘en Balla 20 méteres lövését Illés egy védÅ‘ segÃtségével mentette. Még ebben a percben a Dankó-Savanya kettÅ‘st Varga B. és Molnár váltotta. A 73. percben Gaszner jobb oldalról adott be, Király elÅ‘l a védÅ‘k az alapvonalon túlra tisztáztak, a beÃvelésnél Száhl sarkát letaposta Balla. A bÃró habozás nélkül büntetÅ‘t Ãtélt, Sóron volt az Ãtélet végrehajtója, félmagasan, a jó irányba mozduló kapus mellett a kapu bal oldalába lÅ‘tt (1-1). A 78. percben Szalai helyett FördÅ‘s lépett pályára, majd Benke váltotta Sóront. Az utolsó elÅ‘tti percben Varga B. került lövÅ‘helyzetbe, de már az alapvonalon túlról került hozzá a labda. A lefújás elÅ‘tt még két szabadrúgást rúghattak a hazaiak Balla révén, eredmény nélkül.
Felforgatott csapatunknak ezúttal is több kisebb-nagyobb lehetÅ‘sége volt gólszerzésre, mint a Dorognak. A semmibÅ‘l kapott gól után nagy nehezen sikerült egyenlÃteni, ezzel értékes egy pontot szerezni, idegenben. Bányász-nap következik, folytatás szombaton 16.00 órától az idén is jó szezont futó Opus Tigáz Tatabánya ellen.