Bravúros visszavágás a májusi szombathelyi vereségért!
- Ventil66
- aug. 7.
- 2 perc olvasás

Mindig örömmel térünk vissza a csodálatos szombathelyi Haladás Sportkomplexumba, ahol NB I-es körülmények várják az ide érkező csapatokat. Május elején óriási csalódást okozott a bajnokesélyes Bicske váratlan, 3-1-es veresége. Azóta szinte teljesen kicserélődött a keret, de a 3 pontra a mostani helyzetben is égetően szükségünk volt. Kellemes labdarúgó időben Csordás Csaba a Varasdi - Varga B., Major, Mlinárcsik, Mohai - Harmat, Király - Savanya, Knolmár, Pócs - Herczeg összetételű csapatot küldte pályára, míg az ellenfél soraiban ott volt a bicskei nevelésű, győri évek után nemrég ide igazoló Moharos Leó is.
Az első 10 perc Hali-rohamokkal indult, ám többször is lesen akadt el a hazaiak támadása. A 12. percben Mohai által kiharcolt szöglet után ebben a paraméterben már jobban is álltunk. A 14. percben Savanya fejelt lesgyanús helyzetben kapura, egy perccel később pedig Szakály jó 30-ról találta telibe a felső lécet váratlan lövésével, Varasdi már verve volt. A 24. percben Juhász külsőzött ordító helyzetben a bal kapufa mellé, két perccel később Király keresztlabdáját vette le Varga B., majd 15 méterről éles szögből durrantott fölé.
A 27. percben Moharos 28-ról lőtt a bal kapufa mellé, a 34. percben pedig Füzi vezette keresztbe a 16-os vonalán a labdát, lövésébe azonban jól piszkált bele az egyik bicskei védő. Két perccel később Moharos tekert fölé a 16-os jobb oldali sarkától egy szabadrúgást, ugyanő néhány perccel később elesett a büntetőterületen belül, Holczbauer játékvezető sípja azonban néma maradt. A 43. percben Mohai gurított vissza középre Harmatnak, aki 22 méterről jócskán fölé-mellé lőtt. Az első játékrész utolsó pillanataiban Juhász nagy szóló után lőtt 16-ról, Varasdi nagyot tornászva tolta fölé a labdát. Lüktető I. félidő után vonultak pihenőre a csapatok.
A szünetben Mohai és Pócs helyén Nemes, illetve Fehér B. érkezett. Más felfogású és aktívabb BTC kezdett a 46. percben, Nemes egy kényszerítő után 18-ról lőtt laposan mellé, majd egy Fehér B. buktatásáért megítélt szabadrúgást Knolmár lágyan a kapus kezébe ívelt. A 63. percben újra hatalmas szombathelyi helyzet maradt ki, majd védőink ügyetlenkedése után Fehér D. lőtt 18 méterről, Varasdi vetődve hárított. Egy perc múlva Nemes 25-ről lőtt jócskán mellé, majd a 72. percben megszereztük a vezetést! Fehér ugrott ki a bal oldalon a félpályától, bevezette a tizenhatoson belülre a labdát és jobbal okosan lőtt a hosszú alsó sarokba (0-1).
A 76. percben egy eladott labdából Hári lőhetett, Varasdi pedig vetődve ütötte ki a labdát. A 80. percben Knolmár 24 méteres szabadrúgása szállt mellé. A 86. percben többször is beadhattunk, ám a bólintó fejeket sajnos nem sikerült eltalálni. A 91. percben óriási tömegjelenetek alakultak ki a szombathelyi alapvonalon, amit a játékvezető végül néhány sárga lap kiszórásával lezártnak tekintett, mindebből jutott az edzőknek is. A 92. percben Herczeget Turcsik váltotta. A slusszpoén a 94. percre maradt! Ezúttal is Fehér vezette be a labdát a szombathelyi tizenhatoson belülre, ahol egy hazai védő egyértelműen buktatta 11-es!
A sértett félmagasan lőtt a jó irányba mozduló Horváth Alex keze felett a kapu jobb oldalába (0-2). Újrakezdésre már nem maradt idő, taktikus játékkal, hatalmas energiákat mozgósítva legyőztük a Haladást, visszavágva a fájó májusi vereségért. A 9. helyre sikerült feljönnünk, folytatás augusztus 10-én vasárnap 17.30-kor hazai pályán, a szomszédvár IKOBA Beton Zsámbék csapata ellen. (tudósított és fotó: Komjáthy Péter).
Comments