top of page

Továbbra is gólképes a védelem, így ezúttal is vereség lett a vége!

Frissítve: 2023. júl. 31.

Folytatódott az erőltetett menet, ezúttal a frissen NB III- ba felkerült dunapartiak voltak az ellenfelek. Szakmai igazgatónk ezúttal a Zelman - Varga B., Bozsoki, Lakatos, Dankó - Király, Tajti, Hirman - Sóron, Torkos, Varga Sz. összetételű kezdőcsapatot küldte a pályára. A rekkenő hőségben a vendégek kaptak előbb lábra. A 8. percben korábbi játékosunk, Fröhlich 22 méteres szabadrúgását Zelman a jobb oldali kapufára tolta, a kipattanót az előre húzódó Molnár a hálóba emelte (0.1). A középkezdés után, gyors támadás végén Sóron a jobb oldali 16-os sarkától a lécet találta telibe.

Öt perc elteltével Hirman remek indításával lépett ki Sóron, a kapust kicselezve gurított kapura, de a visszaérő egyik vendégvédő a gólvonalról szögletre mentett. A 23. percben megtartott ivószünet után Fröhlich indításával Barta került helyzetbe, Bozsoki azonban pazar becsúszással mentette a helyzetet. A 38. percben Varga Sz. ívelt Sóron elé, aki ismét a lécet találta el.

A szünetben a vendégek többet cseréltek, míg Csordás Csaba csak Illést cserélte be Zelman helyére. Az 50. percben jobb oldali elfutás és beadás után a rutinos Pleszkán közelről az üresen maradt kapuba passzolt (0-2). Az 55. percben a visszafogottan teljesítő Torkos helyét Savanya foglalta el. A 63. percben Sóron bal oldali szabadrúgását Bozsoki visszafejelte, Lakatos azonban mellé stukkolt. Két perccel később Tajti futtatta Savanyát, aki elfutott a jobb oldalon, Varga Sz. alig maradt le a labdáról. A 68. percben sorcsere után az Illés - Nyúl, Punk, Száhl, Vicz - Fördős, Mihailovic, Da Silva, Horváth - Savanya, Nagy összeállítású csapat folytatta. Két perc múlva Barkóczi futott el a bal oldalon, beadását Ladányi öt méterről pofozta a kapuba (0-3). A 75. percben Savanya kapott nagyszerű indítást a jobbkötőben, kis kivárás utáni gyenge lövését Vukman könnyen védte. Két perc múlva Savanyát akasztották a 16-oson belül, a megítélt büntetőt da Silva higgadtan a kapu jobb oldalába helyezte (1-3). A 82. percben Mihailovic szabadrúgása az alapvonalon túlra pattant a védőkről, a sarokrúgás után da Silva látványos mozdulattal a kapu mellé ollózott. A lefújás előtti percben Savanyát akadályozták szabálytalanul a kaputól 20 méternyire, da Silva a kapu fölé lőtt bombázta a szabadrúgást.

A harmadik előkészületi mérkőzésen is az ellenfél vonult le a pályáról győztesen. Soknak tűnik az eddigi mérkőzéseken átlagban kapott 3 gól, a védekezést még mindenképpen össze kell raknia a csapatnak. Talán a terheléstől, talán a meleg miatt többen is visszafogott teljesítményt produkáltak. Az igazsághoz tartozik hogy a kapufák az ellenféllel voltak és többször csak centikkel tévedtek játékosaink. Szerdán következett volna a Pénzügyőr, sajnos a meccs ideje alatt mondta le a lehetőséget, így ezen a napon nem lesz felkészülési mérkőzés.

コメント


bottom of page