A záróforduló sem maradt tét nélkül, matematikailag még a bajnoki cím is elérhető volt, nagyarányú győzelem és tatabányai vereség esetén, de pont szerzés nélkül még a negyedik helyezés is előfordulhatott volna. A nyugatmagyarországi túra utolsó felvonásán a Zalaegerszeg második csapata ellen az Illés - Gaszner, Dulló, Bozsoki, Gyurácz, Varga B. -Hirman, Lakatos, Varga Sz. - Sóron, Tischler összeállításban kezdett együttesünk.
Már a 3. percben gólveszély alakult ki a hazai kapu előtt, Varga Sz. ígéretes beadását Tischler nem érte el fejjel, így oda lett a lehetőség. A 15. percben Molnár és Gyurácz összefejeltek, de rövid kezelés után mindketten folytathatták. A következő támadás végén Varga Sz. 25 méterről szánta el magát lövésre, de nagyon fölé szállt a labda. Három perccel később Gaszner jobb oldali beadását Tischler 8 méterről lőtte kapura, de Sinkó oldalra ütötte a kísérletet. A 25. percben Lengyel futott el a bal oldalon, beadott, Molnár ötös sarkától tüzelt, de védőink az utolsó pillanatban blokkolták a lövést.
A 29. percben Varga B. cselezett balról befelé majd lőtt a kapu fölé mintegy húsz méterről. A 32. percben Varga B. ezúttal beívelte balról a labdát, Tischler hat méteres fejesét másodjára ugyan, de fogta Sinkó. A 39. percben némi kavarodás a kapunk előtt, ami után Baloteli 14méteres lövése nem okozott gondot Illésnek, majd Sóron futott el a bal oldalon, egy csel után utáni lövését fogta a kapuvédő. A 41. percben bal oldali hazai sarokrúgást követően Baloteli perdítését Illés érdekes egyéni mozdulattal védte. A félidő vége előtti percben Dulló futtatta Sóront, aki egy remek csel után a bal oldali 16-os sarkától zúdította a labdát a felső kapufára. Némi meglepetésre gólnélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A II. félidőre Varga Sz-Gyurácz kettős helyére Beliczky és Szalai álltak be. Az 50. percben Szalai jobb oldali lapos beadását Beliczky a 16-osnál átlépte, így Sóron zavartalanul lőhetett csúnyán a kapu fölé, majd Gaszner a Beliczkytől vissza kapott labdát csavarta kapura, de Sinkó, a léc segítségével az alapvonalon túlra mentett. A 62. percben Gaszner emelt Bozsoki fejére, akinek fejese a kapu fölött hagyta el a játékteret. A 66.npercben Dulló előre ívelését Tischlert megelőzve mentették szögletre a hazai védők, majd a Szalaitól kapott labdát lőtte a blokkba. A 72. percben Lakatos helyett Király lépett pályára. Ahogy múlt az idő, az ellenfelek eredményeinek tudatában (vezetésre állt a Tatabánya, a Veszprém és a III. ker. TVE is) nyilvánvalóvá vált, hogy győzelem kell az ezüstéremhez, míg enélkül a dobogóra sincs esélyünk.
A 77. percben Szalai jobb oldali bedobását Bozsoki fejjel megcsúsztatta, Tischler pedig a léc fölé stukkolt. Pszichothrillerbe illő finis kezdődött, ahol szurkoló és stábtag egyaránt megemelkedett vérnyomással figyelte az eseményeket. A következő percben megtört a jég, Gaszner a bal oldalról ívelt a túlsó ötös sarkára, Bozsoki középre vissza fejelt, a berobbanó Beliczky pedig három lépésről megrezegtette a hálót (0-1). Perceken belül jött a duplázás! A 82. percben Bozsoki nagy kirúgását Tischler fejjel csúsztatta Sóron elé, aki betört a büntetőterületre, ahol Dobos buktatta, a bíró habozás nélkül mutatott a 11-es pontra, a sértett pedig a bal alsó sarokba gurított (0-2). A gólja után a búcsúzó Fördős állt be a helyére, majd Hirmant Savanya váltotta.
Nagyon nehezen megszerzett győzelmet aratott csapatunk. Rendkívül nagy energiával küzdöttek a hazaiak, de végül sikerült megtörni az ellenállásukat, ezzel csapatunk klubtörténelmet írva megszerezte az NB III Észak-Nyugati csoportjában az ezüstérmet jelentő második helyet. Gratulálunk minden játékosnak, stábtagnak és szurkolónak ehhez a csodálatos szezonhoz!
Комментарии