top of page
Ventil66

Nem sikerült, a Budaörs gyengébb helyezése ellenére oda-vissza legyőzte csapatunkat!

Kora tavaszi időjárási körülmények között, szerdán délután a sérüléséből felgyógyuló Illés visszafoglalta a helyét a kapuban, előtte Gaszner, Bozsoki, Lakatos, Vékony - Marsa, Gálfi, Hirman - Savanya, Sóron, Kovács kezdte az összecsapást.



Az óvatos, tapogatózó játék miatt az első eseményig a 12. percig kellett várni, ekkor a bevetett jobb oldali trükkös sarokrúgást követően Sóron pattintotta fölé a labdát 15 méterről. A 26. percben Gaszner futott el a jobb oldalon, jónak tűnő beadására középen senki nem érkezett, majd Murai a jobb oldali 16-os oldalvonalától próbálkozott lövéssel, azonban csúnyán mellé sikerült a kísérlet. A 33. percben folytatódott a sérüléshullám, ezúttal Gálfi szenvedett ártatlan helyzetben sérülést, Sipos váltotta. A 40. percben Vékony ívelt be a bal oldalról, Sóron a túlodalról visszafejelte a labdát és Lakatos stukkolt az ötös sarkától Kunsági kezébe.



Eseményekben szegény első félidő után a 49. percben Erdey 30 méteres lövése alig kerülte el a kaput. Vitatott bírói ítéletek után az 52. percben jobb oldali szöglet után kialakult kavarodást követően Hoszpodár 5 méterről lőtt, a labda pedig egy védőn megpattanva a hálóba került (0-1). A 60. percben Savanyát akasztották a jobb oldali 16-os sarkánál, a megítélt szabadrúgást Sóron a sorfalba bombázta. A következő percben Kovács helyett Molnár lépett pályára. A 69. percben Illés kirúgása után Gaszner elfutott a jobb oldalon, Marsa elé továbbított, aki ugyan lőtt 15 méterről nagyon gyengén, majd Gaszner Sóront futtatta, ő az alapvonalról beadott, de a vendégek mentettek. A 78. percben Savanya Sipos elé passzolt, a 16-osról meg eresztett lövése mellé szállt. A 81. percben Dencinger és Németh léptek pályára Sipos, valamint Hirman helyett. A 85. percben Murai került nagy helyzetbe, de 18 méterről a léc fölé lőtt. A 86. percben Sóron bal oldali szóglete után Lakatos néhány lépésről fejelt mellé. A 92. percben még Savanya próbálkozott kapura lövéssel, de a blokkról az alapvonalon túlra került a labda.

Újra egy egygólos hazai mérkőzés, csak ezúttal ellentétes előjellel, mint a Kaposvár ellen. A 16-osig még sikerült eljutni, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani csapatunknak. Sajnos a vasárnapi jó játékot sem sikerült megismételni a Budaörs ellen, aki oda-vissza legyőzte csapatunkat, annak ellenére, hogy a tabellán mögöttünk áll. Folytatás vasárnap 16.00 órai kezdettel a Csorna ellen idegenben.




Comments


bottom of page