top of page

Magabiztos győzelem Zalaegerszegen – áldozatokkal!

Az impozáns ZTE Aréna szomszédságában folytatta a szereplését a BTC. Érdekesség, hogy itt az öltözőtől a pályáig menet egy aktív vasúti átkelőn is át kell haladni.

Csapatunk a Papp - Gaszner, Bozsoki, Lakatos, Vékony - Tajti, Gálfi, Marsa - Savanya, Sóron, Varga Sz.összeállításban kezdte az összecsapást. Sajnálatos módon nem sokáig élt ez a felállás! Történt hogy a 2. percben Tajti lendült a félpálya közeléből támadásra a labdával, két hazai védő közül lépett volna ki, de klasszikus ollóba fogták és súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.



Mentővel kellett kórházba szállítani, a helyén Sipos folytatta. A megadott szabadrúgást Sóron ívelte a kapu előterébe, Bozsoki középre fejelt, Varga Sz. 8 méterről kapura stukkolt, Németh Bence pedig látványos robinzonáddal mentett. A 11. percben Varga Sz. futott el a bal oldalon, beadására Sóron rajtolt volna, de Sebestyén felöklelte a 11-es pont körül, a játékvezető habozás nélkül adta meg a büntetőt, amit a sértett a jobb alsó sarokba küldött (0-1). A 31. percben a hazai Varga László remek cselek után került nagy helyzetbe, de Lakatos az utolsó pillanatban szögletre mentett előle. A jobb oldali sarokrúgás után Sebestyén a túloldali ötös sarkáról fejelt a léc fölé. Még ebben a percben Varga Szabolcs jelezte a kispad felé, hogy izomsérülés miatt cserét kér, Lapos állt be helyette. A csere szerkezetváltást is jelentett, Lapos lett a bal oldali védő, Vékony pedig előbbre húzódott. A 41. percben Papp Csongor jelentős önbizalommal telve, mintegy 36 méterről szánta el magát lövésre, de a labda elkerülte a kaput.

A II. félidő ötödik percében a saját térfelünk közepétől Bozsoki vágta előre a labdát, amit a hazai védő elvétett, aláfutott, Marsa remek helyzetfelismeréssel megszerezte azt és a kiinduló kapus fölött a kapuba emelt (0-2). A 60. percben Balabás lőtt 26 méterről egy szabadrúgást a sorfalba. A 71. percben Sebestyén az oldalvonalnál akadályozta sárga lapot érően Sóront és ez már a második volt neki, így villant is a piros. A 77. percben tripla csere csapatunknál, Gaszner, Marsa, Gálfi lejöttek, helyükön Dencinger, Hirman és Molnár léptek pályára. A 81. percben jobb oldali kornert ívelt be Sóron, Hirman tovább csúsztatta, a bal oldalról berobbanó Lakatos pedig három lépésről a hálóba pofozta a labdát (0-3).

Tükörsima győzelmet aratott a BTC az első osztályban vitézkedő ZTE FC fiatalokkal teletűzdelt második csapata ellen. Csapatunk végig irányította a játékot és minden megerőltetés nélkül aratott biztos győzelmet. Jó hír, hogy a 4 sárga és 1 piros lapot begyűjtő hazaiak által „bedarált” Tajti talán szalagszakadás nélkül megúszta, Varga Szabolcs sérülése enyhébb, de biztos, hogy mindketten heteket fognak kihagyni. Folytatás március 29-én szerdán 16.00 órai kezdettel hazai pályán a Budaörs ellen.



Commentaires


bottom of page