top of page

Már nem mumusunk a Budaörs - idegenbeli bravúrgyőzelemmel kezdtük a bajnokságot!

Megkezdődött a 2023/24-és bajnokság, idegenben ugyan, de nem túl messze, a Törökugrató tövében Budaörsön. Annál a Budaörsnél, amellyel szemben az elmúlt bajnokságban nem sok babér termett számunkra, hiszen mindkétszer elvették tőlünk a 3 pontot. Több új igazolással, de sajnos sérülés miatti hiányzók okán az Illés - Gaszner, Bozsoki, Gyurácz, Varga B. - Hirman, Lakatos, Benke - Szalai, Sóron, Varga Sz. összeállítású csapatnak szavazott bizalmat Csordás Csaba a szakmai igazgató.


A 6. percben egy szögletkombináció után a magas embereink éppen lemaradtak a labdáról, majd Gaszner jobb oldalról beadott, a Sóron által lekészített labdát Lakatos tűzte rá 20 méterről, de nem talált kaput. A 17. percben Szalai indította Varga Szabolcsot, aki betört a 16-oson belülre, ahol gyanús körülmények között esett el, a bíró salamoni döntéssel sarokrúgást ítélt. A jobb oldalról a kárvallott végezte el a szögletet, Sóron pedig a túloldalról, öt lépésről a remek mozdulattal kapuba bólintott (0-1). A 23. percben Jász egy jó csel után 18 méterről eresztett el lövést, Illés azonban biztos kézzel védett. A 40. percben Czakó bal oldali szögletét követően Berekali beadásnak szánt labdája lecsúszott a lábáról, így okozott némi izgalmat, de a játékszer elkerülte a bal felső sarkot. A szünetben a korábban Bicskén is futballozó budaörsi vezető edző, ifj. Bognár György cserékkel igyekezett felrázni csapatát.

Az 50. percben egy kiugratás után Murai elől Illés merész előre vetődéssel mentett. Az 55. percben Molnár állt be Benke helyett. Két perccel később némi zavar a védekezésünkben, a hátrafutó Varga Sz. mentett az alapvonalon túlra. Egy óra játékidő elteltével a frissen beállt Birtalan 20 méteres lövését látványos robinzonáddal védte Illés. A 64. percben Sóron remek indításával Molnár lépett ki, de a lövés pillanatában Borsos elütötte előle a labdát az alapvonalon túlra. A sarokrúgás után Sóron a bal oldali 16-os sarkától lőtt, Borsos a hosszú ficakból ütötte ki a labdát. A 68. percben Sóron jobb oldali beadását Molnár lőtte a bal sarok felé, de a nem túl erős lövést védte a hazai kapus. A 73. percben Varga B. és Szalai helyén Savanya, valamint Száhl folytatta. A következő percben Birtalan a bal oldali 16-os sarkától az oldalhálóba lőtt. Két perccel később Száhl ívelt be a bal oldalról, Savanya fejelhetett kapura, de Borsos az alapvonalon túlra ütötte a labdát. A 82. percben egy gyors Sóron-szabadrúgás után Savanya egyedül nyargalhatott a kapura, de elkapkodta a lövést, így oda lett a ziccer. A 85. percben Sóron helyett Fördős lépett pályára. A ráadás második percében Molnár bal oldali beadása után Lakatos került a hálóba a labda helyett. A 94. percben (miután a játékvezető öt percet tett rá) egy előre ívelt labdát Khiesz fejelt kapura, de Illés fogta a kísérletet.

Nagyszerű, történelmi és önbizalomnövelő győzelmet aratott csapatunk vendégségben. Az előzetesen esélyesebbnek tartott vendéglátók ellen a győzelem akár nagyobb arányú is lehetett volna jobb helyzet kihasználással. Folytatás szerdán 17.30-tól az ugyancsak győzelemmel rajtoló Balatonfüred ellen.



bottom of page