top of page

Jelentős formajavulásra lesz szükség az idénynyitóig!

Ismét kellemes, tavaszi időben, enyhe szélben és teljesen új felállásban kezdte következő felkészülési meccsét csapatunk. Továbbra is bőven van maródi a keretben, így az Illés - Dulló, Lakatos, Száhl - Szalai, Hirman, Varga B., Sóron, Gaszner - Beliczky, Tischler összetételű csapat volt a kezdésnél a játéktéren.

Alig hagyta el a három percet az óra mutatója, amikor is Varga B. indítását Tischler lekezelte, majd a kiinduló Bozsó mellett 12 méterről a kapu bal oldalába lőtte (1-0).  A 11. percben az első zavar a védekezésünkben, ezt még megúsztuk büntetlenül. A 14. percben  Száhl lódult meg a bal oldalon, beadása az alapvonalon túlra pattant, a megítélt szöglet pedig nem hozott eredményt. A 17. percben Fekete futott el a bal oldalon, középre adását Rácz lekészítette Farkasnak, aki 12 méterről a kapu jobb oldalába bombázott (1-1).  A 31. percben Puskás bal oldali beadása után Markó teljesen tiszta helyzetben, magasan fölé lőtt, majd Sóron jobb oldali szabadrúgását Tischler fejelte a léc fölé. A 43. percben Csontos bal oldali beadását Illés ügyetlenül Horváth fejére ütötte, a labda pedig a hálóba került (1-2).

A szünet után, majd tíz perc elteltével Sóron két gyors egymás utáni sarokrúgása nem hozott eredményt. Az 56. percben Farkas futtatta Horváthot, aki két jó csel után, 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1-3).  A 65. percben Belitzkyt Benke  váltotta. Három perccel később  Tischler megzavarta vendégek kapu védőjét, de. csak szögletet sikerült kiharcolnia. A 73. percben Lakatos szerzett labdát, de 20 méteres lövése egy védőn megpattanva halt el a kapus kezében. A 73. percben Illés nagyot hibázott, a vendég támadó lába elé passzolt, de a lehetőséget elpackázták a monoriak. A 79. percben Illést és Dullót Rigó és Fördős váltotta, még ebben a percben Lakatos jónak kinéző beadását Tischler a 16-oson belül lekezelte, de még a lövés előtt beérték a védők és mentettek előle. A lefújás előtt egy Benke elfutás és beadás után Sóron lőtt 20 méterről a kapus kezébe.

Ami eddig viszonylag jól működött, a védekezés, ezúttal teljes csődöt mondott. Ebben a felállásban még sosem szerepeltünk, de nem vadidegenek kaptak játéklehetőséget. A játék képe alapján a vendégek győzelme teljesen megérdemelt. Folytatás jövő szombaton Újpesten. A délutáni órákban tartalékcsapatunk, a Mány-Bicske II. 4-2 arányban legyőzte a Lábatlan csapatát.


bottom of page