Komárom VSE-Bicskei TC 0-0
Klasszikus 6 pontos bajnokit láthattunk vasárnap kora délután Komáromban, a molaji sporttelepen. Hazai siker esetén pontegyenlőség alakulhatott volna ki a középmezőnyben, míg a bicskeiek 6 pontos távolságra rázhatták volna le üldözőjüket. Mindkét alakulat remek tavaszi rajtott vett két győzelemmel, úgy, hogy Csordás Csaba csapata még gólt sem kapott februárban. A Duna partjától alig 100 méterre található játéktéren a a BTC az Illés - Gaszner, Bozsoki, Vékony, Dankó - Sipos, Marsa, Hirman - Savanya, Molnár A., Varga Sz. összeállításban kezdte az összecsapást a jó passzban levő Komárom ellen. Már a második percben komoly veszélybe került a hazai kapu, Varga Szabolcs bal oldali sarokrúgását Molnár A. 8 méterről fejelte kapura, Bánfalvi azonban biztos kézzel mentett.
Mintegy negyed órát kellett várni a következő jelentősebb eseményre, Sandal jobbról az oldalvonal mellől ívelt be szabadrúgást, Maka fejelt 6 méterről, Illés kezébe. A 33. percben Nagy szöglete után a kipattanó labdát Hajnal 18 méterről kapu fölé bombázta. A kapukirúgás Varga Sz-t találta meg a jobb oldalon, Savanya elé tálalt, akinek 18 méteres lövése nem okozott gondot a hazai cerberusnak. A 39. percben Varga Sz. ellen szabálytalankodtak a védők a kaputól 19 méterre, a megítélt szabadrúgást a sértett végezte el, a lövése alig kerülte el a jobb felső sarkot.
Az 56. percben Molnár A-t akasztották a 16-os és az oldalvonal között, Varga Sz. ívelt be, a védőkről kipattanót Molnár A. tűzte rá 20 méterről, de Bánfalvinak ez sem okozott gondot. Ezt megelőzően Tajti lépett pályára Sipos helyett. A 64. percben újabb csere következett, Gálfi állt be Varga Sz. helyett. A 67. percben Sandal kínálkozó helyzetből lőtt 16 méterről mellé-fölé, majd Molnár A. bal oldali beadását Gaszner elől kapta le a kapus. A 78. percben Lakatos váltotta Molnárt A-t. A 80. percben Tajti átívelését Marsa fejelte vissza az ötös sarkától, a hazai védők üggyel-bajjal mentettek. A 85. percben Tajti jobb oldali beadását először kiejtette a komáromi hálóőr, de aztán javította hibáját. Az utolsó előtti percben jobb oldali sarokrúgás után Molnár M. 13 méterről kapu mellé lőtt.
A 92. percben jobb oldali beadást követően Hirman elé kerúlt a labda, de 25 méterről a léc fölé durrantott. Csapatunk védekezése ezen a napon hibátlanra sikerült. Az öt sárga lapos Sóron és a hétvégére megbetegedő Kovács P. hiányában nem volt elég meggyőző a támadó játékunk, így a pontosztozkodás a játék képe alapján reális. Becsülettel küzdött a csapat és külön öröm, hogy 2023-ban még nem kapott gólt. Folytatás jövő vasárnap 14.00 órakor, vélhetően telt ház előtt a listavezető Opus Tigáz Tatabánya ellen. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter)
Comments